Rossz test: vécéháború az USA-ban

Emberi jogi háború a vécékben, avagy ez az emberjogi harc lesz a végső?

A mosdó a szegregáció bástyája. Eddig számos emberi jogi háborút megvívtunk – a feketékért, a nőkért, a fogyatékosokért. Most, hogy Észak-Karolina és Mississippi állam olyan törvényt hozott, amely megtiltja a transznemű amerikaiaknak, hogy azt a mosdót használják, amelyik megfelel a nemi identitásuknak, újabb háború kezdődött – olvasható az egyik jelentős amerikai lap, az USA Today honlapján megjelent publicisztikában. Ebben az emberi jogi háborúban jelentős szövetségese van az LMBT, a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek mozgalmának: Barack Obama elnöki hivatalában, a Fehér Házban 2015 augusztusában avatták fel egy nemileg semleges („gender-neutral”, „inclusive”) mosdót.

Transzneműek és a szabad mosdóhasználat

Az észak-karolinai Charlotte városának tanácsa pedig márciusban fogadta el a törvényt, amely szerint április elsejétől joguk van a transzneműeknek a szabad mosdóválasztáshoz, azaz született bár valaki mondjuk férfinak, ha nőnek érzi magát, használhatja a női mosdót. A rendelkezés gyakorlatilag minden nyilvános helyet (szállodát, éttermet stb.) és munkahelyet érintett a városban. Válaszul azonban Észak-Karolina törvényhozása megtiltotta, hogy területén ne a biológiai neme szerinti mosdóba menjenek be az emberek. Hasonlóképp intézkedett Mississippi állam is.

A mosdócsatával egy időben Észak-Karolina, Mississipi és Georgia törvényhozása a legfelsőbb bíróságnak a melegházasság elfogadására kötelező, egy évvel ezelőtti döntése nyomán vívja utóvédharcait a vallásszabadságért: rendelkezéseik szerint egyetlen vállalkozó sem kötelezhető arra, hogy vallási meggyőződésével ellentétes üzletet kössön. Vagyis egy fényképész elutasíthatja a melegesküvőn való fotózást, a cukrász a tortakészítést, és nemcsak arra hivatkozva, hogy nincs ideje rá, hanem hogy ellenkezik a hitével. Az utóbbi években ugyanis sorra nyerték az elutasítottak az ilyen ügyekben a pereket: számos szakma képviselőit büntették meg, mert nem voltak hajlandók melegesküvőhöz asszisztálni. Pórul jártak a házasságkötő termek üzemeltetői is. Az indoklás rendszerint az, hogy nem szabad a nemi identitás alapján válogatni a megrendelőkben, így a fagyizóban is ki kell szolgálni a melegeket, még ha keresztény is a fagyiárus. Csakhogy a párhuzam nem állja meg a helyét: a melegesküvőre szóló megbízást nem vállaló cukrászok gond nélkül kiszolgálják a fagyizóban a melegeket, a fotósok is vállalnának más megbízást, és egy Washington állambeli házasságkötő terem tulajdonosának is volt meleg alkalmazottja, mielőtt megbüntették egy melegesküvő elutasítása miatt. Nincs szó tehát homofóbiáról, az érintetteknek nem a melegekkel van bajuk, hanem az etikai tartalmat hordozó eseménnyel. A melegszervezetek azonban nem így látják: szerintük ezek a tagállami törvények a vallási köntösbe bújtatott diszkrimináció védelmezői.

Bár felmérések szerint csak a charlotte-iak negyede támogatta fenntartás nélkül a mosdóhasználatról szóló városi rendeletet, hatalmas felháborodás kísérte a törvényhozás azzal ellentétes döntését, és hogy Pat McCrory republikánus kormányzó aláírta a törvényt. Nemcsak az LMBT-szervezetek tiltakoztak és perelték be a törvényhozást, hanem 130 cég részvételével zajló bojkott bontakozott ki: Bruce Springsteen lemondta ottani koncertjeit, a PayPal lefújta azt a tervét, hogy Charlotte-ban nyitja meg új központját, ami négyszáz munkahelyet és rengeteg befektetést jelentett volna a városnak. Tiltakozott az Apple, a Google, az American Airlines. A Deutsche Bank közölte, hogy veszélybe került az észak-karolinai kisvárosban, Caryben működő fejlesztőrészlegének a 250 munkahellyel való bővítése, habár kivonulni nem szándékozik az államból. Hasonló bojkottot hirdetett számos cég Mississippi és Georgia ellen is.

A kivonulás és tiltakozás számos cégnél visszatetsző: a PayPal üzletel Szaúd-Arábiában, Jemenben és Nigériában is – mindhárom országban az iszlám vallási jog, a saria van érvényben, amely halállal fenyegeti a melegeket. A cégnek globális call centere van Malajziában, ahol húsz év börtön jár az azonos neműek közti nemi érintkezésért. A The Daily Signal 16 LMBT-pártinak tartott cégről írta meg, hogy miközben tiltakoznak a vallásszabadságot biztosító vagy a mosdóhasználatot szabályozó, szerintük diszkriminatív törvények ellen, a világ más tájain nem ennyire érzékenyek. Miközben az Unilever, a Microsoft és az Intel például tiltakozik a georgiai törvény ellen, az Unilevernek az International Lesbian, Gay, Bisexual, Trans, and Intersex Association 2015-ös jelentése szerint a homoszexuális érintkezést illegálissá nyilvánító Algériában és Tunéziában is van üzeme, a szólásszabadságot vállalati dokumentumai szerint nagyra tartó Microsoftnak Kínában is van érdekeltsége, az Intel pedig Vietnam kommunista kormányával működik együtt egy oktatásfejlesztő programban. A mississippi törvényeket az LMBT-s irányultságúakkal szemben diszkriminatívnak tartó General Electricnek úgyszintén van érdekeltsége abban a Szaúd-Arábiában, ahol nemrég ítéltek három év börtönre egy férfit, amiért azonos nemű partnert keresett a Twitteren.

Ne higgyük azonban, hogy csak a mosdóhasználatról van szó. Az amerikai melegjogi szervezetek azt is el szeretnék érni, hogy a hatóságok betiltsák a gyermekkori nemi identitászavar (gender disphoria) reparatív terápiáját, amely segítene a gyermeknek azonosulnia biológiai nemével, és céljuk, hogy már gyermekkorban is lehessen nemváltó műtétet végrehajtani. A világ más részéről ijesztő hírek érkeznek: Kanada legnyugatibb tartománya, Brit Columbia legfelsőbb bírósága május elején kötelezte egy 11 éves kislány szüleit, hogy kezeljék fiúként lányukat, aki transznemű aktivistákkal van kapcsolatban, hormongátló gyógyszert szed, és állítása szerint fiúként szeretne élni. Az angliai Brighton önkormányzata azt ajánlja a szülőknek, hogy még az iskolakezdés előtt segítsenek kiválasztani gyermeküknek, milyen neműnek vallják magukat. Az önkormányzat felhívásában az áll: elismerik, hogy nem minden gyermek identifikálja magát a „születésekor ráosztott”, azaz biológiai nemével, sőt még az sem biztos, hogy fiúnak vagy lánynak fogja-e magát gondolni. A szülőknek nem az a feladatuk, hogy megmondják a gyermeknek, milyen nemű, és aszerint neveljék, hanem pusztán segíteni őket választásukban – és támogatni benne, bármi is az eredmény.

A transzneműek elgondolása szerint ők rossz testbe születtek. A biológiai nem senkit nem predesztinál sem nemi szerepre, sem adott nemi identitásra, azok ugyanis a kultúrától, neveléstől függő társadalmi konstrukciók. Hogy fiúnak vagy lánynak neveljük-e gyermekünket, pusztán konvenció. Úgy látják, sem a kromoszómák, sem a hormonok, sem az elsődleges és másodlagos nemi jegyek, sem az agyműködés nem jelent olyan biológiai alapot, amely megváltoztathatatlanul meghatározná nemüket. A transzneműek, átoperáltak minden lelki gondját, mentális problémáját az elnyomó társadalomnak tulajdonítják, amely nem fogadja el őket olyannak, amilyenek.

Valószínűleg tévednek. A nemváltó műtétek úttörője John Money pszichológus, a Johns Hopkins Egyetem professzora volt, akit 1967-ben keresett fel a kanadai Reimer házaspár, mivel fiúikreik közül a egyiknek, Bruce-nak félresikerült a körülmetélése, és leégett a pénisze hét hónapos korában. Money, aki úgy gondolta, a biológia nem számít, minden csak nevelés kérdése, azt javasolta: neveljék fel Bruce-t lányként, kapjon hormonkezelést, és később essen át nemváltó műtéten. A szülők követték a javaslatait, és Bruce-ból Brenda lett. Money később mint fényes sikerről beszélt az esetről, amely megerősíti azon nézetét, hogy tabula rasaként születünk, minden a nevelésen múlik. Csakhogy Money hazudott: Bruce sosem akart igazán Brenda lenni. Nem volt hajlandó lányként viselkedni, fiúként képzelte el magát egész gyermekkorában. Amikor 14 éves korában szülei felfedték előtte az igazságot, megvilágosodásként hatott rá, hirtelen mindent megértett. Visszaoperáltatta magát fiúvá, 25 évesen megházasodott, örökbe fogadva felesége három gyermekét. Aztán 2004-ben, 38 évesen öngyilkosságot követett el.

Felmérések szerint a transzneműek körében ijesztően magas az öngyilkossági arányszám (negyvenegy százalék, szemben az 1,6-es amerikai átlaggal), az átoperáltak között pedig magas az alkoholisták és drogfogyasztók aránya. Mindez részben arra utal: pszichés problémáik nem oldódnak meg a műtéttel, nem beszélve azokról, akik megbánják a beavatkozást. A Johns Hopkins Kórház nemiidentitás-klinikájának (Gender Identity Clinic) egyik volt vezetője, John Hoopes, aki eredetileg támogatta a nemváltó operációkat, hormonkezeléseket, 2007-ben a Baltimore Style-nak nyilatkozva kijelentette: sosem találkozott sikerrel végződő operációval, a legtöbb páciens problémái nem oldódtak meg. Megerősítette ezt utódja, Jon Meyer is, aki leszögezte, a transzneműek pszichés problémái nem tűnnek el a műtéttel.

A transzéletmód körüli visszásságok leleplezésére tette fel az életét az Egyesült Államokban Walt Heyer, aki fiúként jött a világra, de felnőttkorában évekig nőként élt, majd megbánta, végül megtért. Heyer egyik könyvében leszögezi: semmi sem bizonyítja, hogy transzneműnek születnek emberek, „transzgén” nem létezik, a nemi identitásunkat meghatározó alapélmények megadása pedig – azazhogy harmonikusan azonosítjuk magunkat a biológiai nemünkkel – a kisgyermekkori nevelés felelőssége. Nemi identitászavar esetén a megoldás nem az átoperálás, hanem a megfelelő pszichiátriai terápia.

Kérdés, hogy Georgia, Mississippi és Észak-Karolina meddig tud kitartani, a forgatókönyv ugyanis félelmetesen hasonlít a melegházasság kötelező elfogadásáig vezető csatározásokéra. A tagállamok alkotmánya és a szövetségi alkotmány régen határozta meg, kik házasodhatnak össze – addig ugyanis magától értetődő volt, amíg fel nem merült a melegházasság ötlete. A melegjogi aktivizmus ellensúlyozására 15 tagállamban döntött úgy a törvényhozás a 2000-es években, hogy beleírja az alkotmányba: a házasság egy férfi és egy nő szövetsége. A döntést többnyire népszavazás előzte vagy erősítette meg. Pár évvel később azonban ezekben a tagállamokban úgy határoztak a bíróságok, hogy diszkriminatív volt a törvényhozók lépése. Végül 2015-ben az amerikai legfelsőbb bíróság minden tagállamot kötelezett a melegházasság elfogadására. Ha tehát a hagyományos szemléletet törvényekkel kell megvédeni LMBT-ügyekben, akkor már csata van, amely ritkán ér véget a konzervatívok győzelmével.

S hogy mi a cél? Riki Wilchins nemváltó műtéten áteső, transznemű személyiség a The Advocate című meleglapban nemrég úgy fogalmazott, „sok LMBT-aktivista célja nem pusztán az, hogy abba a mosdóba mehessen, amelyikbe szeretne, hanem éppenséggel a nem egész fogalmát és az azon nyugvó különbségtételeket akarja eltörölni”. A katolikus Crisis Magazine szerzője, John Horvat egyetért, csak éppen ellenzői oldalról: szerinte a vécékért vívott háború a szexuális forradalom eddigi utolsó stációja. Ha bárki bármilyen mosdóba bemehet – mutat rá –, nem jelent többé semmit, hogy férfi és nő.