Oroszország nem fog háborúzni a NATO-val, de követeli, hogy vegye figyelembe az érdekeit – szögezte le Vlagyimir Putyin a TASZSZ orosz állami hírügynökség közlése szerint. Az orosz elnök szerdán a Tveri terület katonai pilótáival találkozott. Kiemelte, nem fogja megtámadni sem Lengyelországot vagy Csehországot, de még a balti államokat sem. „A gondolat, hogy megtámadunk egy másik országot, teljesen nonszensz” – fogalmazott.
Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit
Ostobaságnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök azokat a kijelentéseket, amelyek szerint Oroszország támadást tervet a NATO ellen. Közlése szerint nincs szó ilyen tervekről, és a nyugati politikusok célja csupán az, hogy megfélemlítsék saját lakosságukat. Putyin egyúttal súlyos következményekre figyelmeztetett arra az esetre, ha Nyugatról érkező F–16 típusú vadászgépeket vetne be Ukrajna az orosz–ukrán háborúban.
Putyin szerint a nyugati politikusok effajta kijelentéseinek célja, hogy „megfélemlítsék saját lakosságukat”.
Emlékeztetett, a katonai kiadásokra vonatkozó adatok sem támasztják alá az orosz támadásra vonatkozó állításokat. Közölte, 2022-ben az Egyesült Államok 811 milliárd dollárt fordított katonai kiadásokra, míg Oroszország csupán 72 milliárd dollárt. „Nem Oroszország haladt a NATO-országok határai felé, hanem fordítva” – húzta alá Putyin.
Figyelmeztetett ugyanakkor, ha a Nyugat F–16 típusú vadászgépeket szállít Ukrajnának, az orosz csapatok lelövik őket – „legitim célpontokká” válnak akkor is, ha harmadik országok területéről indítják azokat.
További Külföld híreink
Putyin szerint az harctéri helyzeten egyébként sem változtatnának a vadászgépek. Hozzátette, a Nyugatról Ukrajnába érkező más repülőgépek ugyanarra a sorsra fognak jutni, mint mostanában is a tanok, a páncélozott járművek, a rakétakilövők és egyéb katonai felszerelések. „Megsemmisítjük őket” – szögezte le.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök a parlamenti pártok Moszkvában 2024. március 19-én (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Bobiljov)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy van esély a háború lezárására Szijjártó Péter szerint
Jelenleg semmi nem kínál jobb esélyt az ukrajnai háború lezárására az Európai Parlament (EP) esetleges idei jobboldali fordulatánál és Donald Trump előző amerikai elnök újraválasztásánál – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pilisen.
Felsőoktatás: az Európai Bizottság új javaslattal állt elő, jöhet az Európai Diploma
Mindeközben Brüsszel már közel fél éve nem válaszol az oktatást célzó magyar jogszabálytervezetre.
Megdöbbentő felvételek: így néz ki Ukrajnában és Kárpátalján az embervadászat
A katonai mozgósítás és az azzal járó kegyetlenkedés soha nem látott méreteket öltött Ukrajnában.
Ismét kikelt magából Daniel Freund
Mielőtt politikai „gránátokat” dobálnának, jobb lenne, ha tájékozódnának a kritikusok – fogalmazott Zsigmond Barna Pál.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Rátámadt az agresszív baloldali vezetés Gyöngyösön a HírTV-re - videó
Magyar Péter gazdasági vezetője és új anyósa elítélt bűnöző
Megszólalt Vilmos herceg barátja: „Nem tudom, hogy tudta folytatni, miközben a világ kigúnyolta a kemoterápián részt vevő feleségét"
Vezércikk: Vészjósló üzenet a magyar katonai vezetőtől: nem béketámogató műveletekre, hanem konfliktusokra kell felkészülni + videó
Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár
Kényszerleszállást kellett végrehajtania Besenyei Péternek egy katonai bázisrepülőtéren – fotó
Bűnszervezet szabadulhat Magyarországra – Évekig ült fegyházban Magyar Péter jobbkeze
Brutális baleset: elütötte egy autó a kerékpárversenyzőt, majd áthajtott rajta az ellenfele - videó
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Mielőtt politikai „gránátokat” dobálnának, jobb lenne, ha tájékozódnának
Egyre kevesebben kíváncsiak Magyar Péterre
Címoldalról ajánljuk