A német konzervatív napilap abból az alkalomból kérdezte az irodalmi Nobel-díjas magyar írót, hogy Kertész Imre november 9-én – a berlini fal leomlásának 20. évfordulóján – tölti be 80. életévét.

Az újság a többi között arról faggatta a német fővárosban élő írót, hogy berlininek vagy budapestinek érzi magát. Kertész kijelentette: „Nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam. Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát. A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott. Egy nagyvárosi ember Berlinhez kötődik.”

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi nyűgözi le őt annyira Berlinben, Kertész két dolgot emelt ki. Berlin a világ zenei központja – jelentette ki, hangoztatva: ez az egyik döntő oka annak, hogy immár nyolc éve Berlinben él. „Mikor még Budapesten laktam, kis tranzisztoros rádiómmal mindig a fürdőszobába kellett mennem, amikor zenét akartam hallgatni, ugyanis csak ott volt jó a vétel.” Másik okként az író a német főváros békés, urbánus légkörét említette. „Az emberek barátságosak egymás iránt, barátságosak irántam, az első pillanattól ezt éltem meg, és ez a mai napig így maradt” – fogalmazott.

A Die Welt újságírója, Tilman Krause feltette a kérdést, hogy Budapest mindezzel nem tud lépést tartani? Az újságíró arra emlékeztetett, hogy amikor tíz évvel ezelőtt Kertész megmutatta neki a várost, az színesnek és boldognak is tűnt.

Az író szerint ezt a benyomást Krause csak turistaként szerezte. „Ez azonban csak a látszat volt” – tette hozzá Kertész, utalva arra, hogy éppen most töltött tíz napot Budapesten. „Az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. A szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak. A magyarok régi káros szenvedélyei – a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam – jobban jellemzők, mint valaha. Magyarország a háborúban, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek” – jelentette ki.

A Die Welt újságírója emlékeztette Kertészt arra, hogy Budapesten született, ott töltötte gyermekkorát, és a buchenwaldi koncentrációs táborból való kiszabadulása után is oda tért vissza. „Nincs az Ön, az irodalom terén rendkívül gazdag országában semmi olyan, amihez kötődne?” – kérdezte az írót.

„Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz” – jelentette ki válaszában Kertész. „Elég, hogy az Ön honfitársai zsidóvá tettek engem. A faji, nemzeti hovatartozás rám nem vonatkozik. Ami pedig az Ön által említett gazdag magyar irodalmi tájat illeti, elárulok valamit: a szocialista évek alatt egyetlen egy államilag engedélyezett könyvet sem olvastam. Ízlésemnek ugyanis mindaz egyáltalán nem felelt meg. Mindig felfordult a gyomrom, amikor megpróbáltam” –  hangoztatta Kertész, hozzátéve, hogy természetesen van néhány olyan magyar író, akiket nagyon tisztel, és közülük Krúdyt, Szomoryt és Márait említette.

Saját irodalmi munkásságáról szólva kijelentette, hogy a holokausztról írt, mert – mint fogalmazott - át kellett élnie és át tudta élni a XX. századnak ezt az egyedülálló tapasztalatát, volt Auschwitzban és volt Buchenwaldban. „De nem holokauszt-irodalmat írtam, hanem regényeket” – tette hozzá, utalva arra, hogy hivatásos írónak tekinti magát.

Egy kérdésre válaszolva pedig kijelentette: a zsidók megkísérelt megsemmisítését, a XX. század faji antiszemitizmusát nem szabad elszigetelten tekinteni. Azt a korszak nagy tapasztalatával összefüggésben kell szemlélni, és ez a tapasztalat a totalitarizmus. És a totalitarizmus a náci uralom megszűnésével nem ért véget. „És egy olyan országon, mint Magyarország, ezen kívül még az is észrevehető, hogy a nácik bukásával az antiszemitizmus sem szűnt meg” – fogalmazott a Die Weltnek nyilatkozva Kertész Imre.

(MTI)