2010. március 9. 22:50
MNO
- BL
Azonnali lemondásra szólította fel Igor Stefanov szlovák építésügyi és régiófejlesztési minisztert Robert Fico kormányfő kedden.
| Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel |
|
Fico döntésének az az oka, hogy a számvevőszéki vizsgálat szerint Stefanov, akit a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) jelölt tisztségébe, több millió eurót gazdaságtalanul, törvénysértően és korrupciógyanús módon használt fel, ellentétben az össztársadalmi igényekkel.
Korrupciógyanús ügyek miatt a miniszterelnök már korábban megfosztotta az SNS-t a környezetvédelmi tárcától, holott az a koalíciós szerződés szerint a pártot illeti meg. Kérdésre válaszolva Fico azt mondta, hogy az építésügyi és régiófejlesztési tárcát nem veszi el az SNS-től.
A választásokig Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter fogja irányítani az építésügyi tárcát is. Mikolaj szintén az SNS képviselője a kabinetben. Stefanov leváltásának hátterében az elhíresült faliújságtender áll, ami miatt már elődje Marian Janusek is távozni kényszerült hivatalából.
A 120 millió euró értékű faliújságtendert a Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS), illetve annak elnökéhez, Ján Slotához közel álló konzorcium nyerte meg egyetlen versenytárs nélkül. Ez azért volt lehetséges, s a pályázat azért kapta a „faliújságtender” elnevezést, mert Marian Janusek SNS-es miniszter nem a sajtóban – ahogy azt a szabályzat előírja –, hanem csak a tárca egyik faliújságján tette közzé.
Hivatalba lépésekor, tavaly áprilisban Stefanov feladatul kapta, hogy haladéktalanul bontsa fel a faliújságtendert mégpedig úgy, hogy abból az államnak ne legyen kára. A mostani számvevőszéki vizsgálat azonban megállapította, hogy legalább 32 ezer eurós kár keletkezett, s eurómilliók sorsa kérdéses. A pályázat kapcsán az Európai Unió is bírálta Szlovákiát.
(MTI)
|
|
Küldés e-mailben|
Szóljon hozzá a fórumban|
Nyomtatható verzió
|