Jelenleg is folynak a tárgyalások az 2012-es olimpia megvalósíthatósági tanulmánya elkészítésének feltételeiről, leadási határidejének meghosszabbításáról – áll a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) és a PricewaterhouseCoopers Kft. (PWC) közös nyilatkozatában, amellyel arra a tegnap megjelent hírre reagálnak, miszerint csúszik az olimpiai menetrend. Hangsúlyozzák: a 2012-es budapesti nyári olimpiai játékok megvalósíthatósági tanulmányának leadási határideje valóban július 31. lett volna. A tanácsadó cég azonban július elején jelezte, hogy a megalapozott döntés előkészítéséhez szükségesnek tartja a tanulmány kiterjesztését, egyes területeken az elemzések elmélyítését.
A GYISM és a PWC vezetése cáfolja azt a sajtóértesülést, amely szerint „bár a pályázati kiírás a feladat honorálására bruttó háromszázmillió forintot szánt, a cég bruttó ötszázmillió forintos ajánlata nyert.” A kiírás nem tartalmazott utalást a díjazásra. Ugyanakkor tény, hogy a szerződés aláírásakor – erre a célra – csak háromszázmillió forint állt a GYISM rendelkezésére, így a tárca új vezetésének kell a kétszázmilliós fedezet nélküli kötelezettségvállalás következményeivel számolnia.
Olimpiai kérdőjelek
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!