2010. március 11.
A tűzoltóktól a tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorítócsomagja miatt.
• Megbénul Görögország • Kénytelenek lesznek az IMF-hez fordulni a görögök?
Teljes cikk »
|
2010. március 11.
A fogyasztói árak az idén februárban 5,7 százalékkal emelkedtek az előző év februárjához viszonyítva, és 0,3 százalékkal haladták meg az ez év januári szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Teljes cikk »
|
2010. március 11.
Magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított az Európai Unió szőlő- és borirányító bizottsága annak kiderítésére, hogy jogszerűen jegyezte-e be Szlovákia a Tokaj nevet az egységes elektronikus bornyilvántartási rendszerbe, az úgynevezett e-bacchusba.
Teljes cikk »
|
2010. március 11.
A fogyasztói árak februári alakulását publikálja ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Teljes cikk »
|
2010. március 10.
Átutalta az orosz állami Vnyesekonombank azt a 32 millió eurós bankgaranciát, amit az AirBridge Zrt.-nek vállalt a Malév privatizációjában a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek fizetendő bérleti díjakra – mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője az MTI-nek szerdán.
Teljes cikk »
|
2010. március 10.
Alapvető nemzeti érdek, hogy a magyar energiatermelő és -elosztó rendszer állami tulajdonban maradjon – mondta el Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a Heti Válasz által szervezett, Energia – másképp II. című konferencián szerdán.
Teljes cikk »
|
2010. március 10.
Globális szinten összehangolt banki adóztatás szükségességéről szólt szerdai előadásában a brit kormányfő.
Teljes cikk »
|
2010. március 10.
A válság hatására tavaly a cégek leginkább a nem fizetések elszaporodásával szembesültek – állítják a Coface Hungary Hitelbiztosító legutóbbi felmérésében a hazai cégek vezetői, akik növekedő kintlévőség-állománnyal, csökkenő forgalommal, valamint szigorúbb banki finanszírozással találták szembe magukat a tavalyi évben. Mindeközben drasztikus mértékben nőtt a felszámolási eljárások száma, és idén sem várható erőteljes javulás ezen a téren.
Teljes cikk »
|
2010. március 10.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán teszi közzé a bruttó hazai termék (GDP) 2009. negyedik negyedéves részletes adatait.
Teljes cikk »
|
2010. március 9.
Az egységes területalapú támogatás mellett hamarosan extra dotációt kaphat az évek óta kríziságazatnak számító kertészet, ezen belül is a zöldség-, gyümölcs- és dohánytermesztés. Az extra támogatást azonban több szempontból is bírálja a Magosz.
Teljes cikk »
|