Magyar kávéház a szórványban – „A Világ kávéi” Kassán

„A Világ kávéi” nevű kávéház a magyar évszázadok lenyomatát ma is híven hordozó kassai főutcán működik, nem messze a Márai bisztrótól.

2024. 04. 27. 12:50
Forrás: A szerző felvétele
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt hetekben nyitotta meg kapuit a Temesvári Magyar Ház részeként az Ambrózy kávézó. Az alapítók a névválasztással báró Ambrózy Andor előtt tisztelegnek, aki a ház két világháború közötti megépülésének idején a Magyar Ház Részvénytársaság elnöki tisztségét töltötte be és a legtöbb pénzzel támogatta annak megépítését.

A kávézóban magyar delikáttermékeket is vásárolhatnak az érdeklődők a sajtoktól a zakuszkákig, továbbá csúcsminőségű magyar borokat Szepsy István vagy Bárdos Sarolta dűlőszelektált tételeitől a Konyári pince legjobb boraiig.

Mondhatni értelemszerűen Illy kávét főznek. Még sok temesvári nemzettársunk sem tudja, hogy a triesztiként elhíresült magyar üzletember a Bánság fővárosában született 1892-ben, ott is érettségizett, majd az Osztrák–Magyar Monarchia katonájaként végigharcolta az első világháborút, megannyi érdemrendet szerezve.  Nincs egy hónapja, hogy megnyitott a hely, de már otthont adott egy könyvbemutatónak, valamint Benyák Zoltán keceli borszakíró-bortermelő borkóstolóval egybekötött előadásának is.

A hír annál is inkább örvendetes, hogy a Csíki Sör franchise rendszerébe illeszkedő külvárosi Csíki Beerhouse-t  leszámítva hosszú ideje nincs Temesváron egyetlen karakteresen magyar vendéglátó egység sem. Valaha, a régmúlt kilencvenes években működött még a Blues klub és a Sakura, valamint a Pink Panther nevű ferenckülvárosi magyar étterem, de ezek sorra bezártak. Ha ma beütjük a legnépszerűbb keresőbe, hogy „magyar éttermek Temesváron”, az összes találat más jellegű éttermekről szóló írásokra mutat, ha ugyanezt román nyelven tesszük („restaurant unguresc Timisoara”), akkor a kereső kiad egy sor fősodratú éttermet, köztük a Lloydot és az Aranyoroszlánt, amelyeknek nem sok köze van a magyar konyhához, legfeljebb annyi, hogy egy-két fogást kölcsönvettek a gasztronómiai örökségünkből. Kivételt képez a már említett Csíki Beerhouse, illetve bejön még néhány találat a hajdanvolt Pink Pantherre, illetve két portálra, egyikük, a Timisoreni.ro a Valahia-t és Brunch-ot említi magyar étteremként, másikuk, a Bookingham a Cinque terre-t, miközben ezek egyikének sincs magyar jellege, utóbbi már meg is szűnt.

Hasonló a helyzet Kassán, ahol a magyarság élethelyzete nem sokban különbözik a temesváriakétól. Működik itt is, ott is egy még életképes magyar közösség, jelentős értelmiséggel, magyar színházzal, iskolával és más intézményekkel, de a város lakosságán belüli részaránya 5 százalék alatt van. Kassán is két magyar vendéglátóegység működik, a Márai bisztró, amelyről már szóltam e rovatban, magas szintű kortárs magyar konyhát visz, egy ilyen étteremmel adós még

Temesvár magyar közössége, valamint vizsgálódásunk célpontja, „A Világ kávéi” nevű kávéház, amely szintén a magyar évszázadok lenyomatát ma is híven hordozó kassai főutcán működik, nem messze a Márai bisztrótól.

A beltér meghitt, hangulatos, a fények sejtelmesek. A dekorációban markáns szerepet kapnak a boltíves plafon és a falak találkozásához erősített kávés zsákok. A falakat modern képzőművészeti alkotások, illetve falfestmények díszítik.

Márai Sándornak külön asztala van, az írónak falra festett mása mellett kávézhatunk, ha szerencsénk van és épp le tudunk oda ülni. A város híres szülötte előtt egy üveg somlói juhfark, vállai felett az „Ujjgyakorlat” című versének első szakasza magyarul és szlovákul:

Este nyolckor születtem, fújt a szél. / Kassát szerettem és a verseket, / A nőket, a bort, a becsületet / S az értelmet, mely a szívhez beszél. / Mást nem szerettem. Minden más titok. / Nem könyörgök s ne irgalmazzatok.

A festmény felett boltívesen, négy sorban falra erősített borosdugók.

Fotó: A szerző felvétele

Rokonszenves, a belső dizájnt is erősítő megoldás a „Hozz egy könyvet – vigyél egy könyvet” feliratú két könyvespolc. A helyet, mint azt több világhálós forrásból is megtudhatjuk, Dudás Péter színművész nyitotta 2012-ben. Azóta is a város egyik legnépszerűbb kávézója. 

Fotó: A szerző felvétele

Érdekes, hogy miközben a „cégér” s minden Facebook-bejegyzés kétnyelvű, a hivatalos honlapjuknak is megvan a magyar variánsa, magyar étlapot-itallapot nem kaptunk. Angolt sem.

Az italok mellé kínálnak sajtválogatást és felvágottas-tálat, bagettből készült szendvicseket, hatféle bruschettát a prosciuttóstól a kolbászoson át a hermelinesig (camembert-ből hagymával és fűszerekkel való együttérleléssel készült, Csehországban és a Felvidéken egyaránt népszerű sörkorcsolya, receptje például itt), továbbá tízféle desszertet a csokis sült almától a zserbón, gesztenyepürén át a pozsonyi kifliig.

A kiváló, saját pörkölésű kávék, minőségi teák és más alkoholmentes italok mellett tartanak négyféle helyi sört, tízféle belső-magyarországi bort, amelyeket decire is kimérnek. A töményitalok zöme kevéssé izgalmas, kivételt a Panyolai pálinkafőzde szortimentje képez.

Fotó: A szerző felvétele

A kiszolgálás udvarias, kedves, sajnos már nem áll az, amit e kávézóról több helyen is írnak, s ami a tulajdonosnak is felvállalt szándéka, tételesen, hogy minden felszolgáló tudjon magyarul.

Mi a kávé s egy teakülönlegesség mellett megkóstoltuk Kassa város borát a tokaji Palkó pincészettől, a liptószentmiklósi Nilio sörfőzde „Yuzu Samurai” nevű, nemzetközi díjat is nyert alkoholmentes sörét, amely a legjobb volt, amit e műfajban eddig megízleltünk, valamint a somlói galuskát, amely szaftos volt, valódi tejszínhabbal készült, s kifejezetten jó összélményt nyújtott.

Fotó: A szerző felvétele
Fotó: A szerző felvétele

A Világ kávéi nemcsak egy messze átlag feletti, igényes vendéglátóegység a kassai dóm árnyékában, hanem egyike a megmaradt magyar közösségi tereknek s mint ilyen, nemzetpolitikai jelentőségű intézmény, a magyar megmaradás egyik bástyája.

***

Elérhetőségek:

A Világ Kávéi

Kassa, Fő utca 20.

Telefonszám: +421 905 946 473 Honlapok: https://www.facebook.com/KavySveta/ ; https://kavysveta.sk/hu/ E-mail-cím: [email protected]

Borítókép: „A Világ kávéi” nevű kávéház a magyar évszázadok lenyomatát ma is híven hordozó kassai főutcán működik, nem messze a Márai bisztrótól. (Fotó: A szerző felvétele)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.