A címvédő Ferencváros szerdán óriási meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az NB III-as Iváncsa otthonában a labdarúgó Magyar Kupa negyedik fordulójában, így búcsúzott a sorozattól. A Nemzeti Sport helyszíni tudósítói az „iváncsai csoda” nyomában jártak.
Az FTC-t kiejtő iváncsaiak kapusa ma reggel hatkor egy gyárban kezdett
A győztes gólt szerző játékos a diadal másnapján is a helyi horgászboltot nyitotta.
Iváncsa futballcsapata igazán szerencsés, hiszen három éven belül másodszor játszott Magyar Kupa-mérkőzést a Ferencváros ellen. Baki Imre, a klub elnöke még a meccs előtt nyilatkozott az NSO TV-nek, s elmondta, ilyenkor megáll az élet a község központjában, ami jár néhány kellemetlenséggel, de örülnek, hogy ismét vendégül láthatták a Ferencvárost.
Ki gondolta volna a mérkőzés előtt, hogy az Iváncsa 3-2-re legyőzi a Ferencvárost?!
A lefújás után a bravúrt bravúrra halmozó kapus, Varga Ádám elmondta, hogy másnap reggel hatkor kezd az egyik fehérvári gyárban, a győztes gólt szerző Kercsó Bence pedig azt árulta el, hogy ő a helyi horgászboltot nyitja.
S mit jelent, ha egy iváncsai labdarúgó gólt rúg a Ferencvárosnak, ráadásul az esélytelennek tartott csapata le is győzi a rekordbajnokot? Suszter László szerint ez egy életérzés, amelyre minden futballista vágyik az életében legalább egyszer. Az Iváncsa első gólját rúgó játékos mellett az egyenlítő találatot szerző csapatkapitány, Aradi Csaba is elmondta, mi vezethetett a sikerhez, amelyre az egész ország felkapta a fejét.
A Nemzeti Sport cikkei ITT olvashatók el.
Borítókép: Varga Ádám szenzációsan védett a Ferencváros ellen (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRafa Benítez is ott van a Ferencváros négy edzőjelöltje között?
A spanyol tréner korábban a Liverpoollal Bajnokok Ligáját is nyert, legutóbb a Celta Vigót irányította.
Videón a Juventus kirúgott edzőjének őrjöngése, aki fültépést is ígért
Massimiliano Allegrit az sem mentette meg, hogy megnyerték az Olasz Kupát.
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésével kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Tíz évre eladósítaná Érdet Csőzik László, a helyiekkel fizettetné meg a kampányígéreteinek költségeit
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Végre szuper hírt kapott Michael Schumacher családja
Merénylet a szlovák miniszterelnök ellen: Robert Fico üzenetet küldött a kórházi ágyáról
Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Dárdai Pál mégis maradhat a Herthánál?
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Megőrültek a svédek is
Címoldalról ajánljuk