Kellemes meglepetést hozott az MTK és a Ferencváros mérkőzésének közvetítése: a kommentátor Hajdú B. István volt. A népszerű televíziós sportújságíró még márciusban tűnt el hirtelen, ami aggasztó volt, hiszen az előző évtized derekán már átesett egy szívinfarktuson. Az 54 éves szakkommentátor a sajtó érdeklődésére elárulta, két és fél hétig kórházban volt.
Hajdú B. István a műtét után az örökrangadón tért vissza a mikrofon mögé
Hajdú B. István március 9-én még közvetített, utána viszont eltűnt. Kiderült, kórházban volt, megműtötték, és úgy lehetett tudni, hogy a párizsi olimpián térhet vissza. Ehhez képest nagy és kellemes meglepetésre a televízió nézői az ő kommentálásában láthatták vasárnap este a Ferencváros és az MTK mérkőzését.
– A betegségem, amelyről nem szeretnék többet mondani, számomra is váratlanul jött. Egy vizsgálat után közölték velem az orvosok, hogy elkerülhetetlen az operáció – mondta az állapotáról a Sportalnak nyilatkozva Hajdú B. István.
Még annyit árult el, hogy a betegsége nincs összefüggésben a korábbi infarktusával, és azt mondta, az olimpián szeretne újra közvetíteni. Ebből az következett, hogy a júniusban kezdődő Európa-bajnokságon sem lesz jelen, ám váratlanul ő szólalt meg az örökrangadó kezdetekor. Ez azt sejteti, hogy az Eb-n vele együtt szurkolhatunk majd a magyar válogatott mérkőzésein Németországban.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezElküldték a fenébe a tulajt a megszűnés szélén álló magyar futballklub drukkerei
Tehetetlen düh és szívszorító szurkolás a nagy NB I-es múltú csapat talán utolsó meccsén.
Bognár György a Paks szereplésének titkáról, Dejan Sztankovics José Mourinho intelméről beszélt
A Paks trénere az idén jobbnak érzi csapata kupadöntős esélyeit, mint két éve
Jürgen Klopp külön kitért Szoboszlai Dominik helyzetére + videó
„Lehet, hogy frusztráltnak kellene lennem, de akkor sem vagyok az; boldog vagyok.”
Szoboszlai bosszúsan jöhetett le a pályáról, ki gondolta, hogy ez lesz a vége?!
A Premier League 37., utolsó előtti fordulójának zárómérkőzésén a Liverpool és az Aston Villa összecsapása 3-3-ra végződött.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Őrjöngve káromkodott és üvöltözött templomból távozó emberekkel Magyar Péter - videó
Kiadta a parancsot Putyin, véres bosszú jön
Perceink vannak hátra: jégeső és szélvihar miatt adták ki az azonnali riasztást
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Kőkemény IQ-teszt: kiemelkedő az intelligenciád, ha ezt megfejted
Óriási a baj az iváncsai akkugyárban: se megrendelés, se termelés az elektromos autóipar válsága miatt
Irán már atombombával fenyeget, elszabadulhat a nukleáris apokalipszis
16 éves tinisztárja volt a Barcelona hőse
Szoboszlai bosszúsan jöhetett le a pályáról, ki gondolta, hogy ez lesz a vége?!
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Egyre kevesebben kíváncsiak Magyar Péterre
Világbajnok úszónk kapott egy sms-t, ami felforgatta terveit az olimpia előtt
Címoldalról ajánljuk