Ez volt az első olyan évfolyam, amely már az új, 2020-as Nemzeti alaptanterv szerint vizsgázott. Az írásbeli érettségi két részből állt, az elsőben egy 40 pontos szövegértési-nyelvtani feladatsor várta a diákokat, ezt követte egy 20 pontos irodalmi teszt, ami a korábbi gyakorlati szövegalkotást váltotta, erre összesen 90 percük volt a diákoknak – emlékeztet a Mandiner.
Ez a szakértő véleménye az új magyarérettségiről
A helyesírásért és külalakért idén először nem extra pontok járnak, hanem pontlevonás.
A második részben aztán 150 perc volt középszinten egy 500-800 szavas műelemzésre, valamint egy témakifejtő esszére, amivel 60 pontot lehet szerezni.
Érdekesség az ügyben, hogy a helyesírásért és a külalakért idén először nem extra pontok járnak, hanem pontlevonás.
A portálnak Lózsi Tamás, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának egyetemi adjunktusa azt mondta az idei magyarérettségiről, hogy az se könnyebb, se „kifejezetten nehezebb” nem volt, mint a korábbiak. Megjegyezte, bár a tavalyi vizsgasorban még szerepelt a gyakorlati szövegalkotás, ehelyett most egy irodalmi teszt került be az első feladatsorba.
További Belföld híreink
Azonban ez nem érhette meglepetésként a diákokat. „Régóta tudni, hogy ez lesz a követelményrendszer. Arról lehet vitatkozni, mennyire jó ez a változtatás vagy mennyire nem” – fogalmazott az adjunktus. Szintén újdonság idén a lyukas szöveges feladat, ahol egy ismert mű hiányzó részeit kellett a diákoknak helyettesíteni, az egyetemi tanár úgy látja, ez volt a legkevésbé diákbarát feladat, ugyanis egy memoriter tudásáról vagy nemtudásáról számot adni valóban nehéz lehet az iskolásoknak. Hozzáfűzte azonban, hogy segítő lehet, hogy nem egy mű teljes szövegét kell leírni, hanem néhány jellemző szót kell pótolni.
Szerinte, ha a diákok megtanulták a verseket korábban és átismételték, akkor ez megugorható.
A szövegértési feladatról azt mondta, az se könnyebb, se nehezebb nem volt, mint eddig, illetve Lózsi Tamás nem tartja ördögtől valónak, hogy a grammatikai ismeretekről szóló feladatot a szövegértés feladatsorába csempészték bele. Az ELTE adjunktusa úgy látja, bár okozhat nehézséget a diákoknak, hogy a középiskolákban a nyelvtan tanítása háttérbe szorul az irodalommal szemben, ezért megrökönyödnek a diákok a feladat láttán, de Lózsi Tamás nem tartja nagyon nehéznek a grammatikai elemzést.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMár csak három hét van a választásokig, ahol rekordmennyiségű szavazatot adhatunk majd le
Június 9-én két választást is tartanak hazánkban, egyes helyeken pedig akár öt szavazólapot is kézhez kaphatnak a választók.
A Szentlélek a bennünk élő erő
Erdő Péter bíboros a Szentlélek ajándékairól, Ferenc pápa csíksomlyói miséjéről és a bukaresti magyar ajkú katolikus közösségről beszélt.
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Feleségét lehallgatta, új barátnőjét megalázta, egy másik nővel erőszakoskodott, viszont photoshoppal manipulálja képeit: a kétarcú Magyar Péter
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Ben Afflecket nem rázza meg a válása: a színész mosolyogva mulatott egy barátjával - Lesifotó
A kórházból üzent Robert Fico + videó
Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze
Lövöldözés Svédországban, életveszélyben a sérült + videó
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Vasárnapi sportműsor: zárul az NB I és a PL, F1, férfi kézi MK-döntő
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Címoldalról ajánljuk