Az Estratos Digital GmbH.-ra Magyar Péter mozgalmának egyre szövevényesebbé váló adatkezelési botránya irányította rá a közfigyelmet. Mint arról beszámoltunk, Magyar mozgalmának honlapján, a Talpramagyarok.hu-n közzétettek egy adatvédelmi tájékoztatót, amelyben mások mellett szerepelt az Estratos Digital GmbH. és a Lundadonate.org. A vállalkozásokban közös, hogy mindkettő a Bajnai Gordon-féle datadatos körhöz kapcsolható, no meg az, hogy miután ezt megírtuk, néhány óra múlva mindkét cég neve eltűnt Magyar Péter mozgalmának internetes adatvédelmi tájékoztatójából.
Adatkezelési botrány: Gyurcsányék is azzal a céggel dolgoztatnak, amely felbukkant Magyar Péter mozgalma mögött
Gyurcsány Ferenc pártja is azzal a céggel dolgoztat, amelynek nevét Magyar Péter mozgalmának adatkezelési botrányában ismerhette meg a közvélemény. Ez derül ki a Demokratikus Koalíció honlapján megtalálható tájékoztatóból, eszerint ugyanis részben az Estratos Digital GmbH. végzi a párt adatkezelését. Ráadásul a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat-céghálóba sorolható Estratos a DK plusz nevű mobilalkalmazás adatvédelmi tájékoztatójában is fellelhető.
Az ügy rövid úton újabb fordulatokat vett. Először maga Magyar Péter állt a Magyar Nemzet kamerája elé, és arról beszélt, hogy egy másik szervezettől vették át a dokumentumot. Mint mondta: „Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni.” Hamarosan kiderült az is, hogy a Talpramagyarok.hu adatkezelési tájékoztatójának pdf-változatában Bárdos Barnabás neve szerepel a szerző rubrikában. És hogy kicsoda Bárdos? Ő volt a korábban a baloldali tüntetéseken rendszeresen feltűnő színész-aktivista, Molnár Áron által alapított mozgalom, a noÁr pénzügyekért felelős menedzsere. Talán nem meglepő, hogy a mozgalom adatkezelését is részben a DatAdat végezte.
A jelek szerint tehát akárhová nézünk a baloldalon, szinte mindenütt a Bajnai-féle céghálózat jön szembe.
Éppen ezért fontos megjegyezni, hogy az elmúlt években a DatAdat a baloldali kampányok visszatérő szereplője volt. Olyannyira, hogy a 2022-es választás körüli időszakban közvetetten és közvetlenül több mint 1,8 milliárd forintnyi, külföldről guruló dollár landolt a DatAdat-cégcsoportnál.
Azt ugyanakkor még homály fedi, hogyan is áll Magyar mozgalma az adatkezeléssel. Ha az Estratos nem végez ilyen tevékenységet a baloldal új szereplőjének, akkor vajon ki látja el ezt a feladatot?
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÉlet a halál után? A mesterséges intelligenciával nincs lehetetlen
A szolgáltatásra még életünkben jelentkezni kell.
Hét kerületben 12 nemzetiség is választhat képviselőket
A legtöbb egy nemzetiséghez tartozó jelölt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lesz.
Verőcei hajóbaleset: nagy erőkkel keresik az eltűnteket
A túlélés esélye gyakorlatilag minimálisra csökkent.
Ezt a trükköt még Rodolfo is megirigyelné Karácsonytól
A nagy gyurcsányista trükköt még senki nem tudta a főpolgármester után csinálni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Lesz magyar mozdonygyár
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Svájci autópályák: úgy végzik az útfelújításokat, ahogy arról a magyarok csak álmodhatnak – videó
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Meghalt Varga Szilvia
Elhunyt az iráni elnök
Megkezdték Ebrahim Raiszi és utastársai holttestének elszállítását + videó
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÉlet a halál után? A mesterséges intelligenciával nincs lehetetlen
A szolgáltatásra még életünkben jelentkezni kell.
Hét kerületben 12 nemzetiség is választhat képviselőket
A legtöbb egy nemzetiséghez tartozó jelölt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lesz.
Verőcei hajóbaleset: nagy erőkkel keresik az eltűnteket
A túlélés esélye gyakorlatilag minimálisra csökkent.
Ezt a trükköt még Rodolfo is megirigyelné Karácsonytól
A nagy gyurcsányista trükköt még senki nem tudta a főpolgármester után csinálni.