Két diktatúra áldozata – Scheiber Sándor küzdelmei a hatalommal
Nagy ember volt, nagy érdemekkel és hibákkal, melyek nem elvesznek az élettörténet értékéből, hanem kiegészítik – írja Scheiberről Veszprémy László Bernát. Recenziónk.
Bartók zeneszerzőként, valamint népzenei hagyományunk gyűjtőjeként és földolgozójaként egyaránt nagy életművet hagyott hátra.
A sokáig elhallgatott indonéz népirtás milliók életét követelhette.
A gyermekpornográfia nagy része a közösségimédia-terekhez köthető.
A körözés alatt álló, viszonylag ismeretlen kommün alatti népbiztos, Rákosi Mátyás titokban hazatér Kun Béla megbízásából Magyarországra, hogy felélessze a kommunista pártot.
Új világrend van születőben vagy a régi alakul át alaposan?
A Rongyos Gárda megfordította az antant terveit az Őrvidéken.
Valóban hanyatlásnak indult-e az univerzumépítésekbe belefásult műfaj?
Több évszázadot felölelő utazás Svédországban és Norvégiában.
Magukra maradnak a szocialisták a parlament rendkívüli összehívására irányuló akciójukkal. A közvélemény tudja, hogy kezdeményezésük csupán a belpolitikai élet megzavarására szolgál.
Kétszáz esztendeje, a pozsonyi diétán új korszak vette kezdetét hazánk történelmében .
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze állítja: ha nincs közönség, nincs színház sem.
2025 augusztusában a svédországi Kirunában olyan dolog történt, amelyhez hasonlót még nem látott a világ.
Négy évtized munka után a vendéglős házaspár a pihenésre készül – kérdés, nélkülük mi lesz a kultikus Öcsivel.
Nagy ember volt, nagy érdemekkel és hibákkal, melyek nem elvesznek az élettörténet értékéből, hanem kiegészítik – írja Scheiberről Veszprémy László Bernát. Recenziónk.
Rezeda Kázmér rájött: azt, hogy mennyit kell majd meginnod, nem te döntöd el. Viszont fogsz kapni enni legalább.
Károlyi Mihály kijelenti: haza akar jönni, és mindent elkövet, hogy a perét újratárgyalják, akkor is, ha újra elítélik.
Iglódi Csaba Dreher-szimfóniájából 160 éves spin-off szállt fell. Recenziónk.
Csak az államszocializmus bukása után, az 1990-es években szerveződhettek újra a szerzetesközösségek.
A klasszikus görög–római – és részben reneszánsz – alapokra épített lírai formanyelv és eszmei-szellemi tartalom jellemző Berzsenyi szövegvilágára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.