Kecső Imre (független) polgármester tájékoztatása szerint a Tiszaújváros közelében fekvő településen összesen 353,5 millió forintnyi forrásból egészségház építésére és berendezésére 250 millió forint jut, a belterületi közutak fejlesztésére 44 millió, a közlekedésbiztonság korszerűsítésére pedig 22,5 millió forintot szánnak. Parkosítás és zöldinfrastruktúra-fejlesztés további 37 millió forintból valósulhat meg.
Olyan fejlesztés történik Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, amire nagyon régen vártak
Egyebek mellett egészségházra, valamint útfejlesztésre fordítják azt a több mint 350 millió forintot, amelyből fejlesztések valósulhatnak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található Kesznyétenben a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) plusz projektjein keresztül.
A TOP plusz korábbi forrásainak és jelentős önerőnek a felhasználásával, 43 millió forint értékben energetikailag korszerűsítették a községházát, ahol az egészségház-építési projekt indítórendezvényét kezdik.
Az önkormányzat közleménye szerint a TOP-ból korábban már 140 millió forint értékben bővítették Kesznyéten családi bölcsődéjét, amelyben így már huszonhárom gyermek ellátásáról tudnak gondoskodni. Emellett a közvilágítást is korszerűsítették korábban: 370 lámpatest cseréjével 65 százaléknyi energiamegtakarítást értek el.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
További Belföld híreink
További Belföld híreink
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb hazugságáról hullott le a lepel
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves fiúról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette, és lejjebb sorolt egy videót a csíksomlyói búcsúról
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Ha ezt csinálod a levenduláddal, akkor csodás illata lesz
Több mint 40 olasz városban vonultak utcára egyetemisták + videó
Ekkorra időzítsd a nyári szabid! Mutatjuk a kánikulai időszakokat
Tankokkal zúzták szét az ukrán védelmet Avgyijivkánál
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Csípős helyzet: eltűnhet a boltokból a magyarok egyik kedvelt szósza
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Meghalt Varga Szilvia
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Címoldalról ajánljuk