Egy építkezésen, munka közben csaptak le a rendőrök a 43 éves kutasói férfira, aki ellen öt hatóság adott ki elfogatóparancsot – írja a rendőrségi portál.
Elkapták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét + fotó
Öt hatóság is kereste.
Hozzáfűzik, hogy a férfi már több éve bujkált, végül május 7-én reggel fogtak el a rendőrök Zalaegerszegen, ahol egy építkezésen dolgozott.
A 43 éves kutasói lakos ellen orgazdaság, garázdaság és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt öt körözés volt érvényben, emellett nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene. Az elítélt férfi nem kezdte el letölteni három év négy hónapos fegyházbüntetését, és egy folyamatban lévő bűnügyben is keresték.
További Belföld híreink
A körözött férfi az elfogásakor nem próbálkozott ellenállással, az intézkedés során végig együttműködő volt. Miután a rendőrök megbilincselték, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra állították elő, ahonnét átszállították a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Leszakadt az ég Budapest felett, holnap is számolnunk kell a zivatarokkal
Hatalmas esőzés érte el a fővárost.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Karácsony előremenekül, már a 2029-es kampányára készül
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
Nyugati katonák érkezhetnek titokban Ukrajnába + videó
Katalin hercegné végre személyesen adott hírt magáról
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó, a szakértők szerint nem valószínű, hogy hibázott
Hétfői sportműsor: NB II-es rangadó, jéghoki-vb, férfi kosárdöntő
Meghalt Varga Szilvia
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Címoldalról ajánljuk