A dokumentum aláírásán Hankó Zoltán kamarai elnök elmondta, a programhoz való csatlakozás első lépése a gyógyszerészek további képzése és a támogatásuk elnyerése a Gondosóra népszerűsítéséhez.
Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak
A tájékoztatás és koordináció, később pedig a 65 évesnél idősebbek gördülékenyebb gyógyszerhez jutása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) pénteken Budapesten.
Ismertetése szerint az elmúlt hónapokban egy pilot program keretében modellezték, hogy a gyógyszertárral nem rendelkező kistelepülések gyógyszerellátása milyen együttműködésben biztosítható a legközelebbi patika és az önkormányzat között.
A Gondosóra program ezen a területen is nyújthat majd megoldást.
Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, aktuálisan hatszázezren használják a Gondosórát, minden negyedik 65 év feletti rendelkezik ilyen készülékkel.
További Belföld híreink
Az együttműködés további szakaszaiban a diszpécserszolgálat felkészítést kap, hogy tájékoztatással, információval hogyan tudja a kistelepüléseken élők gyógyszerellátását segíteni úgy, hogy gyógyszerészi feladatokat értelemszerűen nem vesz át. – A gyógyszerellátás biztonságát, zavartalanságát tudja majd segíteni a Gondosóra program – emelte ki az ügyvezető.
Hozzátette, hogy a diszpécserközpontba átlagosan napi háromezer hívás érkezik, és a hívások öt-tíz százaléka bizonyul konkrét segélyhívásnak. A program indulása óta több mint tízezer esetben a diszpécserszolgálaton keresztül hívtak segítséget a rászorulók.
Jelezte azt is, hogy a felhasználóktól pozitív visszajelzéseket kapnak a Gondosóra programmal kapcsolatban, és egyre több szakmai szervezettel – mentőszolgálat, polgárőrség – kötnek együttműködési szerződést.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Leszakadt az ég Budapest felett, holnap is számolnunk kell a zivatarokkal
Hatalmas esőzés érte el a fővárost.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Karácsony előremenekül, már a 2029-es kampányára készül
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
Nyugati katonák érkezhetnek titokban Ukrajnába + videó
Katalin hercegné végre személyesen adott hírt magáról
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó, a szakértők szerint nem valószínű, hogy hibázott
Hétfői sportműsor: NB II-es rangadó, jéghoki-vb, férfi kosárdöntő
Meghalt Varga Szilvia
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Leszakadt az ég Budapest felett, holnap is számolnunk kell a zivatarokkal
Hatalmas esőzés érte el a fővárost.