A füge gondozásának legfontosabb eleme az őszi metszés (lombhullás után), amellyel nemcsak a bokor méretét szabályozhatjuk, de terméshozamát is jelentősen növelhetjük. Ilyenkor már nyugalmi állapotba kerül a növény, a visszavágást jól tolerálja. Ha ilyenkor elmarad a metszés, a bokor könnyen túlburjánzik, és jövőre csak létráról tudjuk majd leszedni a gyümölcsöt, már ha egyáltalán lesz mit szedni – olvasható a Bács-Kiskun vármegyei hírportálon, a baon.hu-n.

Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció
Hogyan metsszük a fügebokrot?
A metszés célja, hogy a bokor ne nőjön másfél méternél magasabbra, és váza formát vegyen fel. A befelé vagy keresztbe növő ágakat el kell távolítani, hogy a napfény és a levegő könnyedén átjárja a növényt. A fiatal hajtásokat viszont érdemes meghagyni, ezek hozzák a legtöbb gyümölcsöt. Fontos az is, hogy a vágásokat 5 centiméteres csonkkal zárjuk le, majd kezeljük sebkezelő szerrel a fertőzések megelőzése érdekében –írja az Agroinform.
Felkészítés a télre
A metszés után a kisebb bokrot könnyebb téliesíteni. Drótháló, karton, falevél vagy szalma is alkalmas takaróanyag lehet. Ez megóvja a növényt a fagyástól – elhanyagolása esetén a füge visszafagyhat, és szinte elölről kezdhetjük a nevelést.
Nem csak metszés számít – az öntözés és a tápanyag is kulcsfontosságú
Sokan szembesülnek azzal, hogy a füge gyümölcse éretlenül hullik le a fáról. Ennek egyik leggyakoribb oka a vízhiány. A rendszeres öntözés mellett érdemes mulccsal takarni a tövet, ez segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát, visszaszorítja a gyomokat, és kiegyenlíti a hőmérséklet-ingadozásokat.
A túlzott műtrágyázás is gondot okozhat: a nitrogénben gazdag tápanyagok hatására
- a növény túlnövekedhet,
- miközben a gyümölcs fejlődése elmarad.
Különösen a konténeres fügék igénylik a megfontolt, kiegyensúlyozott tápanyag-utánpótlást.
Kártevők és betegségek is tizedelhetik a termést
A fonálférgek a gyökereket támadják meg, sárguló leveleket és apró, éretlenül lehulló gyümölcsöket okozva. E kártevők ellen hatékony megoldás lehet a talaj fóliával történő takarása és a napfény hőhatásának kihasználása. A gombás fertőzések, például a rozsdagomba, szintén okozhatják a termésveszteséget, ennek megelőzésére öntözéskor kerüljük a levelek vizezését.
Sajnos már hazánkban is egyre többen észlelik a fügelégy megjelenését, ami a globális felmelegedés egyik következménye. Képes a termés egy részét, vagy akár egészét emberi fogyasztásra alkalmatlanná tenni azáltal, hogy a lárvái a termésekbe berágva magukat belülről károsítják azokat. Arról, miként lehet ellene védekezni korábbi cikkünkben írtunk.