„Egy politikai újonc, aki fejfájást okoz a magyar kormánynak, azt mondta, hogy a rendszerben szerzett tapasztalata segíthet neki sikerrel járni ott, ahol más ellenzéki szereplők elbuktak, és a közvélemény-kutatásokban elért komoly eredményére és víziójára hivatkozva jelzi, hogy lehetséges a változás” – írja a The Guardian brit lap, amely interjút készített Magyar Péterrel a szombati tüntetés után. A lap megjegyzi: „Magyar Péter, a kormányzó Fidesz legelitebb körének egykori tagja most azt a küldetést teljesíti, hogy meggyőzze a magyarokat arról, hogy Orbán kormányát le kell győzni.”
Sorosék brit lapja máris Magyar Pétert reklámozza
A szombati fővárosi tüntetés után egy kávézóban adott interjút Magyar Péter a The Guardian brit napilapnak. Soros György orgánuma igyekezett a lehető legjobb reklámot kihozni a beszélgetésből, kerülve a függetlenségnek még a látszatát is.
A cikk szerzője arra már nem tért ki, hogy az elmúlt 14 évben ugyanezeket a mantrákat hallhatták a magyarok a baloldalról.
„Két hónappal ezelőtt senki sem ismert engem Magyarországon” – hazudta álszerényen a brit lapnak Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezetője, aki a saját otthonukban, titokban készített hangfelvételt, amikor volt feleségével, Varga Judit egykori igazságügyi miniszterrel beszélgetett.
Magyar Péter – aki többször erőszakosan viselkedhetett Varga Judittal – azt is megpróbálta lenyomni a britek torkán, hogy a szombati volt a legnagyobb politikai gyűlés. Csakhogy a fővárosi megmozdulás még a baloldali tüntetések között sem lehetett a legnagyobb, de tagadhatatlan, hogy Gyurcsánynak komoly kihívója lehet. Főképp, hogy Magyar a politikai karrierjét a korábban megszerzett belsős információkra szeretné alapozni, ezt pedig nem is szégyelli.
Ennek ellenére Sorosék lapja építi Magyar imázsát: a nép egyszerű embere, aki egy kávézóban kólát iszik, miután rengeteg szelfit és autogramot osztogatott a rajongóinak a tüntetésen – ahová el sem talált első próbálkozásra, hiszen eltévedt Budapest utcáin.
A cél természetesen az, hogy legyen pártunk, hogy indulhassunk a június 9-i európai parlamenti választásokon
– mondta Magyar, aki – hirtelen ledobva az álszerénység pokrócát – körülbelül 15–21 százalékra becsülte a támogatottságát.
A hátteret nézve nem csoda, hogy Sorosék lapja sietett Magyar felemelésére. A Mandiner információi szerint Korányi Dávid, illetve az Action for Democracy már felvette a kapcsolatot Magyarékkal, így nem kizárt, hogy hamarosan ismét elkezdenek gurulni azok a bizonyos dollárok, amelyben a magyar baloldal évek óta lubickol.
További Külföld híreink
Sőt azóta az is kiderült, hogy Soros György egyik legfőbb híve is beállt Magyar Péter mögé. Kim Lane Scheppele, a nemzetközi baloldal Magyarországra „szakosodott”, a Horn-kormány idején az Alkotmánybíróság és a parlament alkotmány-előkészítő testületének munkájába is bevont alkotmányjogásza a 2010-es kormányváltás óta nemegyszer sokkolta már a magyar nyilvánosságot mondvacsinált, légből kapott kijelentéseivel és bírálataival, emlékeztet a tényfeltáró blog.
Borítókép: Magyar Péter ügyvéd beszél az általa meghirdetett Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért című rendezvényen a budapesti Kossuth Lajos téren 2024. április 6-án (Fotó: Havran Zoltán)
Magyar Péter bosszúja
Magyar Péter emberei a magyarokat gyalázták Ukrajna miatt, a liberális politikus szerint nincsenek háborúpárti ellenzékiek
Magyar Péter emberei a magyarokat gyalázták Ukrajna miatt, a liberális politikus szerint nincsenek háborúpárti ellenzékiek
A Jobbik minden erőforrásával támogatja Magyar Péter kampányát
Jövőre szabadulhat a milliárdos csalássorozat főkolomposa
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezManfred Weber Putyin kottájából játszik, erre bizonyítékok is vannak
Az orosz elnök már 2018-ban támogatta az egységes európai hadsereg megalakításának gondolatát. Vajon mivel győzte meg Putyin a pénzéhes Webert?
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Zelenszkijt el kell fogni és bíróság elé kell állítani az orosz és ukrán állampolgárok ellen elkövetett bűneiért – állítja Dmitrij Medvegyev.
Elfogatóparancs kiadását kérték az izraeli miniszterelnök ellen
Nem kellett sokat várni az izraeli válaszra.
Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Saját feleségét lehallgatta Magyar Péter, de most kifogásolja, hogy foglalkoznak négy évig börtönben ült anyós-gazdasági vezetőjével
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
"Elválunk, elhagylak" - Veszekedéstől volt hangos Király Viktor otthona
A Magyar Péter Színház bemutatja: Pünkösd
"Jobban illik hozzád" - hoppá, kit ölelget Tóth Gabi?
Bayer Zsolt felhívása + videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Eb 2024: Zlatko Dalic kihirdette a horvát válogatott keretét
Meghalt Varga Szilvia
Lépett a rendőrség, őrizetben a verőcei hajóbalesetet okozó kapitány
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezManfred Weber Putyin kottájából játszik, erre bizonyítékok is vannak
Az orosz elnök már 2018-ban támogatta az egységes európai hadsereg megalakításának gondolatát. Vajon mivel győzte meg Putyin a pénzéhes Webert?
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Zelenszkijt el kell fogni és bíróság elé kell állítani az orosz és ukrán állampolgárok ellen elkövetett bűneiért – állítja Dmitrij Medvegyev.
Elfogatóparancs kiadását kérték az izraeli miniszterelnök ellen
Nem kellett sokat várni az izraeli válaszra.
Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék.