– A világ többségének országaiból való partnereinket is arra kérjük, hogy tanúsítsanak éberséget és tartózkodjanak az ilyen fórumokon való részvételtől, hogy ne hagyják magukat behúzni Kijev és a Nyugat újabb oroszellenes provokációiba, amelyeknek nem a béke, hanem az Oroszországgal való folyamatos konfrontáció a célja − hangsúlyozta Zaharova.
Moszkva az Ukrajna-konferencia bojkottjára szólított fel
Oroszország arra kéri partnereit a „világ többségének” országaiból, hogy tartózkodjanak a svájci Ukrajna-konferencián való részvételtől, és ne keveredjenek bele Kijev újabb oroszellenes provokációiba – írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a moszkvai diplomáciai tárca honlapján csütörtökön megjelent állásfoglalásában.
Korábban a svájci külügyminisztérium közölte, hogy Bern több mint 160 küldöttséget hívott meg, köztük a G7, a G20 és a BRICS-országok delegációit az Ukrajnáról szóló konferenciára, amelyet június 15–16-án tartanak Bürgenstockban.
Az ország hatóságai szerint Oroszország „jelenleg” nincs a meghívottak között.
A berni orosz nagykövetség közleményt adott ki, amely szerint Moszkva tudomásul vette Svájc döntését, hogy nem hívja meg Oroszországot a júniusi ukrajnai békekonferenciára.
Álláspontunk változatlan: nincs értelme a békefolyamat elindításáról beszélni Oroszország részvétele nélkül. Az úgynevezett „békekonferencia” megtartása valójában nem más, mint a hírhedt kijevi „békeformula” keresztülvitele, amely Oroszországnak szóló ultimátumok sorozata. Az ultimátumok nyelvezete számunkra elfogadhatatlan
− közölte az orosz diplomáciai képviselet.
Borítókép: Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő (Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyarországot méltatta a kazah külügyminiszter-helyettes
Roman Jurjevics Vaszilenko szerint sokat számít a tudatos keleti nyitási politika, amelyet Orbán Viktor kormánya képvisel.
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Az elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Drámázik a spanyol kormány, mert az argentin elnök korruptnak nevezte Pedro Sánchez feleségét
A spanyol külügyminiszter felszólította az argentin elnököt, hogy a két ország közötti jó viszony érdekében kérjen bocsánatot.
Szívszorító videó került elő a Hamász fogságában lévő két magyar kislányról
A kislányokat október 7-én rabolták el a Hamász terroristái.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette, és lejjebb sorolt egy videót a csíksomlyói búcsúról
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Ha ezt csinálod a levenduláddal, akkor csodás illata lesz
Több mint 40 olasz városban vonultak utcára egyetemisták + videó
Ekkorra időzítsd a nyári szabid! Mutatjuk a kánikulai időszakokat
Tankokkal zúzták szét az ukrán védelmet Avgyijivkánál
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Csípős helyzet: eltűnhet a boltokból a magyarok egyik kedvelt szósza
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Meghalt Varga Szilvia
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Címoldalról ajánljuk