A tisztségviselő azt mondta, hogy leállították a munkát a helyszínen, és senki nem sérült meg. Hozzátette, hogy a támadás a régió fővárosától, Csebokszáritól mintegy 60 kilométerre délkeletre fekvő Konar települést érte.

A szivattyúállomás a nyugati irányba kőolajat szállító Barátság vezeték része. Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta Derilove és Majszke települést a kelet-ukrajnai Donyeck megyében, valamint Sztepove falut a dnyipropetrovszki régióban – közölte az MTI.
A tárca arról is beszámolt, hogy az orosz légvédelem az elmúlt nap folyamán két ukrán irányított légibombát és 131 drónt semlegesített.
Az elmúlt időszakban Kijev többször is megtámadta az olajvezetéket, amivel Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát is veszélyeztette. Az Európai Bizottság pedig nyíltan Ukrajna oldalára állt az ügyben, míg Donald Trump amerikai elnök Magyarország mellé állt.
Amint arról korábban beszámoltunk, Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna a jövőben sem hagy fel az orosz energetikai létesítmények elleni csapásokkal, annak ellenére, hogy a támadások a Barátság kőolajvezetéket is érintették, amelyen keresztül Szlovákia és Magyarország orosz kőolajhoz jut.
Borítókép: Barátság kőolajvezeték (Fotó: AFP)
Idén már több mint ezer embert végeztek ki.
Sajátosan alakul az új moldovai parlament összetétele.
A két ország kiemelkedően jó kapcsolatokat ápol.
Az Európai Bizottság szóvivője beszélt a gyorsítósávról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.