A Budaörs női asztalitenisz-csapata bravúrra készült, az olasz Cagliari elleni Európa-kupa-döntőt az idegenbeli 3-2-es vereség után fordította volna meg hazai pályán.
A színmagyar csapat nem tudott fordítani hazai pályán
Az SH-ITB Budaörsi SC női asztalitenisz-csapata (Póta Georgina, Fazekas Mária és Dari Helga) ezüstérmet szerzett az Európa-kupában, miután az egy hónappal ezelőtti, idegenbeli 3-2-es vereséget követően a vasárnapi, hazai visszavágón 3-0-ra alulmaradt az olasz ASD Quattro Mori Cagliarival szemben.
Az első meccsen a két legelőkelőbben rangsorolt játékos, Póta Georgina (79. a világranglistán) és a román Andreea Dragoman (87.) csapott össze egymással, Szardínián a kétszeres Európa-bajnok magyar nyerte kettejük mérkőzését. Ezúttal azonban máshogy alakult, Póta ugyan hátrányból hozta az első szettet, de a folytatásban az ellenfél irányított. A rutinos hazai játékos nem találta az ellenszert Dragoman játékára, többször is tanácstalanul széttárta a karját, és bár a végén öt meccslabdát hárított, a 22 éves rivális négy játszmában nyert.
A húszesztendős Dari Helga (276.) Cagliariban sima mérkőzésen kapott ki a vendégek másik román légiósától, Taina Maria Plainantól (226.), s itthon sem sikerült visszavágnia. A két évvel idősebb rivális most is nagyon jól szervált, és esélyt sem hagyott Darinak.
Két találkozó után tehát 2-0-ra vezettek az olaszok, így a mezőny legrutinosabb tagjára, a 47 éves Fazekas Máriára várt a feladat, hogy a nigériai Edem Offiong (142.) ellen életben tartsa a budaörsi reményeket. A párharc első meccsén Fazekas simán, 3-0-ra győzött, a 36 éves afrikai asztaliteniszező azonban ezúttal nagyobb ellenállást fejtett ki, olyannyira, hogy az elvesztett első szett után fordított. Fazekas idegesnek tűnt, kapkodott, így nem sikerült visszakapaszkodnia, ezzel el is dőlt a találkozó, a párharc pedig olasz örömünneppel ért véget.
A megszakítás nélkül huszadik európai idényét teljesítő, csak hazai játékosokat foglalkoztató Budaörs története ötödik kontinentális érmét szerezte meg, eddig két-két ezüst és bronz volt a mérlege.
További Sport híreink
Európa-kupa, döntő, visszavágó SH-ITB Budaörsi SC–ASD Quattro Mori Cagliari (olasz) 0-3 Kupagyőztes: az ASD Quattro Mori Cagliari, kettős győzelemmel. |
Borítókép: Ezúttal Póta Georgina sem tudott meccset nyerni (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzoboszlai Dominik ezt üzente a távozó Kloppnak
A magyar középpályás egy idényen keresztül dolgozhatott együtt a német vezetőedzővel.
Verstappen összetört, Leclerc Ferrari-győzelmet vizionál
Norris úgy látta, nem sikerült megtalálniuk a megfelelő beállításokat, ezért nem nyert vasárnap.
Klopp „elkottyintotta” a Liverpool bejelentését + videó
Vasárnap minden a német edzőről szólt Liverpoolban, de ő mással is meg akarta osztani a reflektorfényt.
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
A német edző lemondása nem csak a Liverpool szurkolóit érintette érzékenyen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Verőcei hajóbaleset: őrizetbe került a szállodahajó kapitánya - videó
Újabb lépés a világháború felé, titokban érkezhetnek Ukrajnába a NATO-katonák + videó
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
Számszerű vallomás jött Von der Leyenéktől: Magyarország a top10-ben, miközben a „bezzegországok” a sor végére álltak
Brutális jégeső csapott le Pest vármegyében, így pusztított - Fotók!
Üzemanyag: hétfőtől újabb árcsökkentést hirdettek meg a kereskedők – 600 forintos lélektani határnál a benzin és a dízel
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Szenzációs hangulatban ünnepelte a 35. bajnoki címét a Fradi
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Fura válaszokat kapott a mesterséges intelligenciától Medvegyev
Lépett a rendőrség, őrizetben a verőcei hajóbalesetet okozó kapitány
Meghalt Varga Szilvia
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzoboszlai Dominik ezt üzente a távozó Kloppnak
A magyar középpályás egy idényen keresztül dolgozhatott együtt a német vezetőedzővel.
Verstappen összetört, Leclerc Ferrari-győzelmet vizionál
Norris úgy látta, nem sikerült megtalálniuk a megfelelő beállításokat, ezért nem nyert vasárnap.
Klopp „elkottyintotta” a Liverpool bejelentését + videó
Vasárnap minden a német edzőről szólt Liverpoolban, de ő mással is meg akarta osztani a reflektorfényt.
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
A német edző lemondása nem csak a Liverpool szurkolóit érintette érzékenyen.