Magyarországon sokáig komoly bátorság kellett a nemzeti sorskérdések nyílt vállalásához, enélkül valószínűleg a rendszerváltozás sem következett volna be. Ez még úgy is igaz, hogy a felemásra sikerült fordulat után sem lett sokkal jobb, a kommunizmusból ránk szakadt liberalizmusban is a perifériára kényszerült a nemzeti gondolat. Kovács Attila nemrég megjelent könyvének – A magyar megmaradás zászlóvivői – előszavában összegez így a szerző. A PestiSrácok munkatársa, aki korábban Csurka István Magyar Fórumában is rendszeresen publikált, azoknak a „keresztcipelőknek” állít emléket, akikről semmiképpen sem lenne szabad elfeledkeznie az utókornak, bármennyire mozgalmas és nehezen követhető is a jelen. Azokról a magyarokról ír, akik hozzátették a magukét ahhoz, hogy ennek a nemzetnek ne csak múltja, de jövője is legyen.
Persze a szereplők listája nem lehet teljes, és ugye a szerzői szubjektivitással is számolni kell, mindenesetre a dokumentumokkal gazdagon illusztrált kötet olvasója egy pillanatig sem unatkozik, amikor belepillant a Magyar Szellemi Védegylet, a Magyar Út Körök Mozgalom munkájába vagy
ha újraéli a romániai falurombolás elleni 1988-as budapesti tüntetést, ha értesül az 1993-as szárszói találkozón elhangzottakról.
És persze ott vannak az izgalmas életrajzok a politikus-író Csurka Istvánról, a szabadságharcos Dénes Jánosról, az író-szociográfus Fekete Gyuláról vagy Hegedűs Lóránt református püspökről, Püski Sándor könyvkiadóról. A mára valósággá lett rendszerváltás hajdani megálmodói ők, akikről sajnos még a nemzeti oldal is hajlamos elfeledkezni.
Nem hagyhatjuk, sugallja Kovács Attila könyve, tartozunk nekik.
Borítókép: Csurka István, a magyar rendszerváltozás egyik meghatározó alakja (Fotó: Czagány Balázs)
