Döbbenetes videókat juttattak el a BOON szerkesztőségébe, amelyen az látszik, hogy fiatal, vélhetően középiskolás lányok hogyan bántalmazzák, illetve alázzák meg társaikat. Mindkét felvétel Miskolcon készült, az egyik a Miskolc Pláza parkolóházában, a másik pedig annak a tetején.
Eljárást indított a rendőrség a társaikat bántalmazó, megalázó diáklányok ellen
Következménye lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál, a BOON birtokába került videón látható megdöbbentő eseményeknek.
A két videót eljuttatták a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol vizsgálni kezdték őket. Most arról tájékoztatták portált, hogy a parkolóházban készült felvételen látható események kapcsán a tettleg becsületsértés elkövetése állapítható meg, amely miatt magánindítványt terjeszthet elő az áldozat. A rendőrségre egyelőre ilyen bejelentés nem érkezett.
A másik videón szereplők – amely az épület tetején készült és letérdeltetik rajta a lányt – viselkedése felveti a kényszerítés bűntett gyanúját, amely miatt a rendőrkapitányság el is indította a büntetőeljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
A közösségi oldalon a BOON cikke alatt meglehetősen indulatos hozzászólások születtek és többen egymásnak is estek. Míg az idősebbek mélyen elítélik a videón látottakat, addig a fiatalok még viccesnek is találják a látottakat. A rendőrségi eljárás azonban bizonyítja, hogy bizony az ilyen eseteket nagyon is komolyan veszik és súlyos következménye is lehet.
Az eredeti cikk ide kattintva érhető el.
Borítókép forrása: Videa
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTöbb mint négyezer jelöltet indít júniusban a Fidesz
A kormánypártoknak nyolcszáz polgármesterjelöltje van, a baloldalnak viszont alig több mint száz.
Békemenet lesz június 1-jén
Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval szervezik meg a következő Békemenetet.
Kámforrá vált egy egész ház a magyar faluban, miután ástak mellette egy gödröt
Rejtélyek és csodák az ezerarcú magyar vidéken című rovatunkat olvashatják.
Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval
Miskolcon tartott rendezvényt az új baloldali politikus.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping
Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter
Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak
Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el
7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon
Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó
Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége
DVTK: jön a Fradi elleni összecsapás, de aligha lesz nézőcsúcs
Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter
Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezTöbb mint négyezer jelöltet indít júniusban a Fidesz
A kormánypártoknak nyolcszáz polgármesterjelöltje van, a baloldalnak viszont alig több mint száz.
Békemenet lesz június 1-jén
Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval szervezik meg a következő Békemenetet.
Kámforrá vált egy egész ház a magyar faluban, miután ástak mellette egy gödröt
Rejtélyek és csodák az ezerarcú magyar vidéken című rovatunkat olvashatják.
Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval
Miskolcon tartott rendezvényt az új baloldali politikus.