Madárinfluenzát mutattak ki pasztőrözött tejben az Amerikai Egyesült Államokban – adta hírül az IFLScience. A vírusrészecskék azonban inaktívak, nem veszélyesek a fogyasztókra – tájékoztatott az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) .
Emberre is veszélyes vírust találtak a pasztőrözött tejben
Valakit már meg is fertőzött.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint március vége óta nyolc államban legalább 33 tehénnél vették észre a vírust,
amely egy mezőgazdasági dolgozót is megfertőzött, igaz, enyhe tünetei voltak.
Még a múlt héten jelentett be az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy a fertőzött tehenekből származó nyerstejmintákban magas koncentrációjú vírust észleltek. A pasztőrözetlen tej alapvetően mindenféle baktériumot és vírust tartalmazhat, azonban ezeket pasztőrözés valószínűleg inaktiválja, viszont az eljárás nem távolítja el a vírusrészecskéket.
További Gazdaság híreink
Az FDA szerint a kereskedelmi tejellátás biztonságos, így azt nem közölték, hogy hány minta lett pozitív, és azt sem, hogy honnan származott a tej.
Mivel a H5N1 hőérzékeny vírus, a pasztőrözés azt inaktiválja, viszont az egészen új jelenségnek számít, hogy a madárinfluenza immár a teheneket is megfertőzi, és egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy ennek milyen hatásai lesznek a továbbiakra.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezErre számít a Budapest Airport a mágneses vihar miatt
Mára várják a hatásait.
Benzinár: véget ért az általános árcsökkentés?
Egyelőre csak a dízel ára emelkedik jövő héten.
Eladó nélküli, nonstop üzletek nyílhatnak már a nyáron
Új kiskereskedelmi modell.
Olcsóbb a tojás és a kenyér, mint egy éve, drágult a cukor
Közreadta az áprilisi inflációs adatokat a statisztikai hivatal.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó
Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép
Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal
Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó
Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik
Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó
Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás
Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt
Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval
Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezErre számít a Budapest Airport a mágneses vihar miatt
Mára várják a hatásait.
Benzinár: véget ért az általános árcsökkentés?
Egyelőre csak a dízel ára emelkedik jövő héten.
Eladó nélküli, nonstop üzletek nyílhatnak már a nyáron
Új kiskereskedelmi modell.
Olcsóbb a tojás és a kenyér, mint egy éve, drágult a cukor
Közreadta az áprilisi inflációs adatokat a statisztikai hivatal.