Legkevesebb öten megsérültek szerdán Londonban, miután a brit katonaság több lova elszabadult – számolt be korábban az esetről a Magyar Nemzet.
Az állatok járművekkel is ütköztek: egy taxi ablakait betörték, továbbá egy busznak, valamint egy másik személyszállító autónak is nekirohantak. A Daily Mail most arról ír, hogy két ló, Vida és Quaker olyan súlyos állapotban van, hogy meg kellett őket műteni.
Vida, a véráztatta szürke ló korábban egyszer állítólag annyira megijedt, hogy a király megkoronázásakor fejbe rúgott egy katonát. Miután a ló ütközött egy parkoló kisbusszal a The Clermont Hotel előtt, meg kellett műteni, jelenleg a Hyde Park laktanyában lábadozik. Quaker sérülése valamivel súlyosabb, őt csütörtök reggel átszállították egy lovaskórházba, miután tegnap este őt is megműtötték.
További Külföld híreink
Állítólag egyikük sem szenvedett csonttörést, mindkettejüket súlyos vágások és vérveszteség miatt kezelték. A hadsereg szóvivője azt mondta a portálnak, reméli, hogy mindkét ló meggyógyul, azonban arról még túl korai lenne nyilatkozni, hogy visszatérhetnek-e a szolgálathoz.
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzijjártó Péter: Komárom példátlan fejlődését mutatja az Igmándi Erőd felújítása
Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban.
Uniós szintű megmozdulást terveznek Brüsszel ellen + videó
A lengyel gazdák nem nyugszanak.
Szijjártó Péter az uniós választás tétjéről beszélt
Sorsdöntő európai parlamenti választás közeleg.
Kelemen Hunor: Az erdélyi magyarok ügye az erdélyi magyaroknak a legfontosabb
Nagybányán felavatták a magyar bölcsődét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Mutatjuk Orbán Viktor és Hszi Csin-ping legfontosabb bejelentéseit
Új állatfajt fedezett fel a fővárosban Szentkirályi Alexandra
Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén
Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva
Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán
Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó
Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek
Ez ám a meglepetés! Cristiano Ronaldo visszatérhet Európába
Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a Dortmund
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Csapás a magyarok ellen is készülő német válogatottnak az Eb előtt
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzijjártó Péter: Komárom példátlan fejlődését mutatja az Igmándi Erőd felújítása
Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban.
Uniós szintű megmozdulást terveznek Brüsszel ellen + videó
A lengyel gazdák nem nyugszanak.
Szijjártó Péter az uniós választás tétjéről beszélt
Sorsdöntő európai parlamenti választás közeleg.
Kelemen Hunor: Az erdélyi magyarok ügye az erdélyi magyaroknak a legfontosabb
Nagybányán felavatták a magyar bölcsődét.